Átadták a felújított Lövölde utat - teljes hosszában kicserélték a burkolatot

Bejárással egybekötött műszaki átadást tartottak hétfőn délelőtt a Lövölde úton, melyet a Saára Gyula-program keretében újítottak fel az elmúlt hetekben. Kicserélték az út burkolatát és egy járdaszakaszt is felújítottak bruttó 53 millió forint értékben.

 
 

 

A Lövölde út felújítása az egyik legfontosabb beruházás volt ebben az évben Székesfehérvár 4. számú választókörzetében. A munkálatok május 5-én kezdődtek és a napokban fejeződtek be, a mai műszaki átadáson részt vett dr. Kovács Zsolt, a terület önkormányzati képviselője is.

A Lövölde úton a Budai úti és a Deák Ferenc utcai csomópontok között teljesen kicserélték az út kopórétegét, mintegy 8000 négyzetméteren újult meg az útburkolat, a rossz térkő-felállósávokat pedig aszfaltburkolatra cserélték, ezzel csendesebbé tették a közlekedést. Ezen kívül az Erzsébet út és a Tüzér utca közötti szakaszon megújult a járda burkolata is 400 négyzetméteren. A beruházás összértéke bruttó 53 millió forint.

A bejáráson dr. Kovács Zsolt képviselő elmondta, hogy a harmadik negyedévben elkezdődik a Lövölde út – Deák Ferenc utca kereszteződésének körforgalommá alakítása, mellyel teljessé válik az útfelújítás. Az engedélyezési eljárások már folyamatban vannak.
 

Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Kovács Zsolt