Kedvezményes belépő a Baselbe utazó fehérvári szurkolóknak

Hibátlanul szerepel a Videoton FC az Európa Liga csoportkörének hazai mérkőzésein. Az immár nemzetközi mezőnyben is menetelő együttest jelentős, – minden eddigit felülmúló – szurkolói támogatás övezi. Éppen ezért fogott össze Székesfehérvár polgármestere, a város három önkormányzati képviselője és a Videoton FC, hogy segítse a következő idegenbeli mérkőzésre, a Basel elleni visszavágóra jegyet váltókat.

 
 
Sokak álma vált valóra, amikor a Videoton FC kiharcolta az Európa Liga csoportkörébe jutást. Már addig is jelentős volt a csapatot bíztatók száma, ám a nemzetközi mérkőzésekre elővételben eladott jegyek száma jelentősen megnőtt. Nem is csoda, hiszen eddig minden hazai meccsét hozza a fehérvári együttes. Ehhez a példaértékű szakmai munka mellett a „hangos és emberektől nyüzsgő lelátók” is kellenek. A szurkolók kitartását és lelkes lokálpatrióta magatartását megköszönve most Székesfehérvár és a Klub összefogott, hogy az eredetihez képest féláron, 5800 helyett 2900 forintért válthasson belépőt 200 kiutazó fehérvári a Basel elleni visszavágóra.

Juhász László önkormányzati képviselő, Várkonyi Ádám a Videoton FC marketing igazgatója, Cser-Palkovics András polgármester és Viza Attila önkormányzati képviselő„Óriási büszkeséggel, nem polgármesterként, hanem a csapat lelkes szurkolójaként ülök ott minden hazai pályán játszott mérkőzésen, így át tudom érezni a közönség erejét és a csapat sikeres szereplésében betöltött szerepét. Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Videoton FC vezetőinek és a pályára lépő játékosoknak, hogy házhoz hozták nekünk a csodát, azaz hogy több mint két évtizedes kihagyás után ismét jelentős külföldi csapatok érkeznek Sóstóra. Köszönettel tartozunk természetesen a szurkolóknak is, azoknak a fehérváriaknak, akik jegyet váltanak a meccsekre és bíztatják a tényleg nagyon jól teljesítő Vidit. A fiatalok számára ennél jobb ösztönzőt el sem tudok képzelni! Remélem, minél többen fociznak majd klubokban, vagy a lakótelepi grundokon és válik életük részévé a sport. Éppen ezért csatlakoztam a Basel elleni visszavágóhoz kapcsolódó közös akcióhoz.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Meccsösszefoglaló VIDEÓ:
A hazai mérkőzéseken tömött lelátók előtt játszik a Videoton, de van egy lelkes „szurkolói mag”, amely az idegenbeli meccsekre is elkíséri a csapatot. Most éppen Baselbe készülnek, ahol a sikeres 2-1-es hazai eredmény megvédésére készül a fehérvári együttes. A svájci utazás is költségekkel jár, illetve a belépőjegy is drágább, mint a hazai meccsekre. Emiatt fogott össze Székesfehérvár polgármestere, a Videoton FC, valamint három futballszerető önkormányzati képviselő, Juhász László, Viza Attila és dr. Kovács Zsolt, így 200 darab jegyet féláron válthatnak meg a szurkolók.
„Az összefogást azért kezdeményeztem, mert csodálatos történelmi lehetőség előtt áll a szeretett csapatom. Több mint kettő évtized után, esély kínálkozik arra, hogy nemzetközi porondon megérje a tavaszt egy magyar csapat és ez történetesen a Vidi lehet. Ehhez kell az RBD és minden Vidi szurkoló támogatása a mérkőzéseken. Ez az idei sikeres szereplés viszont alaposan megtépázta már a szurkolók pénztárcáját és minden segítség kell ahhoz, hogy el tudjanak jutni az európai mérkőzésekre. Ehhez találtam segítő társakra a város képviselői közül is. Hiszen azt szinte mondanom sem kell, mekkora megbecsülést hoz Székesfehérvárnak is a csapat jó szereplése.” – ismertette a közös tervet az ötletadó, Juhász László önkormányzati képviselő.
„Én magam is nagy futballdrukker vagyok. Nem volt tehát kérdés, hogy amikor képviselőtársam megkeresett, azonnal csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez. Sok közösséget, sokféle célt támogatunk önkormányzati képviselőként. Ez a mostani is egy olyan, ami sok fehérvárinak fontos.” – mondta el Viza Attila önkormányzati képviselő.
Az együttműködés tehát azt jelenti, hogy Székesfehérvár polgármestere 100 000 Ft-ot, Juhász László önkormányzati képviselő 200 000 Ft-ot, dr. Kovács Zsolt önkormányzati képviselő 100 000 Ft-ot, Viza Attila önkormányzati képviselő pedig 50 000 Ft-ot ajánlott fel a november 8–i, baseli mérkőzésre jegyet váltók támogatására. Ehhez jön még a Videoton FC felajánlása.
„Mindezek eredményeként a kinti meccsjegyet féláron, azaz 5800 Ft helyett 2900 Ft-ért vehetik meg a szurkolók. Először a fehérváriak kiutazásának támogatása merült fel ötletként, de a belépőjegy támogatása több embert érint, így kétszáz, a csapatot elkísérő szurkolónak kedvezményes árat tudunk nyújtani, azoknak is, akik nem a klub által indított busszal mennek Svájcba.” – ismertette a részleteket Várkonyi Ádám, a Videoton FC kereskedelmi és marketing igazgatója.
Az FC Basel elleni svájci visszavágóra kizárólag a VidiShopban, a mai naptól november 5-ig válthatják meg a kedvezményes belépőt az érdeklődő szurkolók. A klub kedvezményes utazási lehetőséget is kínál a drukkereknek: 20 000 forintért válthatják meg a buszjegyet az érdeklődők azokra a buszokra, amelyek Székesfehérvárról indulnak majd Baselbe a mérkőzés előtti nap estéjén, és a meccs után közvetlenül indulnak haza. További utazási információkat a www.vidi.hu oldalon olvashatnak a szurkolók.
 

Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Kovács Zsolt