Jogerős a multicsarnok építési engedélye

A Kormányhivatal tájékoztatása alapján megvan az Alba Aréna jogerős építési engedélye. Újabb fontos lépéséhez érkezett ezzel a multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok megvalósítása. A mostani döntésnek köszönhetően az elkövetkezendő időszakban sor kerülhet kiviteli tervek elkészítésére, majd a szükséges közbeszerzési eljárások keretében a kivitelezők kiválasztására is.

Bővebben...

 

Gálával zárult a Fejér Megyei Diáknapok - a Tóparti végzett az élen

Három nap alatt harmincnyolc intézmény, hatszázhuszonhat produkcióját és alkotását láthattuk a Fejér Megyei Diáknapokon, ahol több mint ezer résztvevő tizenegy művészeti kategóriában mérte össze tudását. Az iskolák összesített rangsorában elsöprő fehérvári siker született, a legjobb öt iskola közül négy székesfehérvári, az első helyen a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium végzett.

 

 

Bővebben...

 

Több százan vettek részt a MEFOB és ARAK-VADEX Kupán Székesfehérváron

A futásnak, a természet szeretetének szentelték április első hétvégéjét a sportbarátok. Szombaton a Magyar Egyetemi-Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokságon álltak rajthoz az indulók, melyet 2-án, vasárnap a II. ARAK-VADEX Kupa tájfutóverseny követ a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban. A sportprogramokon több száz futó vett részt.

 

 

Bővebben...

 

Gálaműsorral ünnepelte harmincadik születésnapját az István Király Általános Iskola

Az István Király Általános Iskola harminc éve szélesíti és színesíti a város oktatási intézményeinek palettáját. 1986 óta működik és tölti be hivatását, ami köszönhető a múlt személyiségeinek, s minden jelenlegi pedagógusnak, akik szívvel-lélekkel végzik munkájukat. Pénteken színházi gálaműsorral ünnepelte évfordulóját az István Király Általános Iskola.

 

 

Bővebben...

 

Kifoghatjuk a legjobb falatot az V. Fehérvári Halünnepen

Rotyogó bográcsok, ínycsiklandozó illatok, hal minden mennyiségben: horgászversenyt, főzőversenyt, színpadi és családi programokat kínál az V. Fehérvári Halünnep április 8-án, szombaton a Palotavárosi tavaknál. A nyílt, egyéni horgászversenyre április 5-ig lehet nevezni, négy – felnőtt, női, ifi és gyerek – kategóriában, fenekezős vagy úszós horgászati módszerrel. A versenyzőket kategóriánként díjazzák, a létszámtól függően több díjjal is.

 

Bővebben...

 

A tízezredik látogatót köszöntötték A DÖNTÉS kiállításon

A tízezredik látogatót köszöntötték pénteken délután A DÖNTÉS című kiállításon. Ezzel újabb jelentős állomásához érkezett a Magyar Kultúra Napján a Csók István Képtárban megnyílt tárlat. Klujber Gabriellát, a Tóvárosi Általános Iskola hetedik osztályos tanulóját Brájer Éva alpolgármester és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója köszöntötte.

 

 

Bővebben...

 

TUDOK - Fehérvár ad otthont a kétnapos ifjú kutatók konferenciájának

A megnyitóval kezdődött a Városházán a Tudományos Diákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciája. A kétnapos program a Kutató Diákok Országos Szövetsége, a Kutató Diákokért Alapítvány, illetve a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös rendezésében valósul meg közel 200 magyarországi és határon túli fiatal részvételével.

 

 

Bővebben...

 

A város gazdasági életéről szereznek tapasztalatokat Corvinusos hallgatók

Pénteken délelőtt a Városházán tartottak előadást Székesfehérvár gazdasági életéről annak a 30 hallgatónak, akik a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központja által szervezett szakmai kiránduláson vesznek részt. A hallgatók a kétnapos program során több fehérvári céghez ellátogatnak tapasztalatszerzés céljából.

 

 

 

Bővebben...

 

A munkáltatók és munkavállalók képviselői üléseztek a Városházán

20170328-szakÜlésezett kedden a Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum Brájer Éva alpolgármester vezetésével. A munkáltatók és munkavállalók tájékoztatást kaptak többek között a köznevelési intézmények működtetői feladatainak átadásáról, a város közösségi közlekedésének átalakításáról, a helyi buszmenetrend változásairól, valamint a 2017. évi költségvetésről és a bérek alakulásáról. Az ülésen részt vett Égi Tamás alpolgármester is.

Bővebben...

 

Idén is mindent megnyert az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági csapata

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ifjúsági együttese zsinórban másodszor hódította el mind a magyar bajnokság, mind pedig az EBJL (Erste Bank Juniors League) bajnoki címét. Kiss Dávid együttese mindkét évben söpréssel – azaz veretlenül – abszolválta a rájátszást. Kedden délelőtt a Városházán fogadták a duplázó bajnokokat.

 

 

 

Bővebben...

 

       

Székesfehérvár Honlapja

Bejelentkezés