Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása a Béla úti temetőben

Mindenszentek napján, halottak napjának előestéjén Ökumenikus megemlékezést tartottak a Béla úti temetőben. A "Vígasztalás evangéliumának megszólaltatása" címmel versrészletek, énekek hangzottak el, a résztvevők közül többen mécsest gyújtottak. A történelmi egyházak képviselői imádsággal, szentbeszéddel emlékeztettek az örök életre és a feltámadásra és az Öreghegy önkormányzati képviselője, Östör Anamária is megemlékezett az eltávozott fehérváriakról.

Bővebben...

 

Dr. Németh Miklós és Dr. Simon Endre vehette át az idei Romhányi Díjat

A Városháza Dísztermében került sor szerdán a Senior Orvosok Találkozójára, ahol átadták a 2016-os Romhányi Díjakat is. Az idei évben Dr. Németh Miklós és Dr. Simon Endre vehette át az elismerést. A neves fehérvári kardiológus, dr. Altorjay András ötlete volt évekkel ezelőtt, hogy nagyobb törődést kell biztosítani a szenior pályatársaknak. Az országos találkozókat rendre Székesfehérváron és Fejér megyében rendezik meg.

Bővebben...

 

Életeket menthet - újraélesztést támogató készüléket adtak át

Szerdán ünnepélyes keretek között mutatták be a Lucas II. mellkaskompressziós készüléket a Székesfehérvári Mentőállomáson. A 4 millió 51 ezer forint értékű, újraélesztést támogató készülék adott esetben életet menthet. A város kétmillió forinttal járult hozzá a berendezés beszerzéséhez, melyből viszonylag kevés van az országban. Mozgó gépjárműben is alkalmazható, és az egyik 24 órás szolgálatot teljesítő mentőautóban használják ezentúl.

Bővebben...

 

Mit tegyünk, ha találkozunk a droggal? - ismertető füzetet ad ki a KEF

Soros ülését tartotta szerdán délután a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Városházán, ahol a fő téma az a készülőben lévő kiadvány volt, amely a kábítószer-használat észlelése esetén teendőkről ad felvilágosítást. Az ismertető füzet összeállításáról Farnas István Géza, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia vezetője adott tájékoztatást.

Bővebben...

 

Nyílt nőgyógyászati szűrőnap a Család és Nővédelmi Központban

Ismét Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnapra várták a fehérvári hölgyeket. A szűréseket Család és Nővédelmi Központ szakorvosai végezték. A helyszínen emellett ingyenes vércukor-, koleszterin és vérnyomásmérés is igénybe vehető volt, valamint korlátozott számban hasi ultrahang-diagnosztikai szűrésen és csontsűrűség mérésen is részt vehettek a hölgyek.

Bővebben...

 

Több száz középiskolás sportolt az Alapfokú Városi Atlétika Versenyen

Szerdán délután Farkasné Szagri Zsuzsanna testnevelő tanár, edző és egykori élsportoló emlékére középiskolai atlétikaversenyt tartottak a Regionális Atlétikai Központban. A Regionális Atlétikai Központban a verseny a 100 méteres síkfutással kezdődött el, miközben mind a lányok, mind pedig a fiúk magasugrásban, távolugrásban és súlylökésben versenyeztek.

Bővebben...

 

IV. Öreghegyi Egészségnap tanácsadással, szűrésekkel és változatos mozgásformákkal

Egészségnapot tartottak szombaton délelőtt az Öreghegyi Közösségi Házban. A szűrővizsgálatok mellett életmód-tanácsadással, tornákkal, kóstolókkal és készségfejlesztő játékokkal is vártak minden korosztályt, hogy minél több megközelítésből hívják fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára.

Bővebben...

 

Több százan vettek részt az idei mellrák elleni sétán

Az idei esztendőben is közös sétával hívták fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára. Több százan csatlakoztak az Országalmától induló rózsaszín sétához. A programon a szakma képviselői, a civil szervezetek, a gyógyult betegek és segítőik, valamint a székesfehérvári sportegyesületek tagjai is részt vettek.

Bővebben...

 

Közös sétára hívnak a mellrák ellen október 1-jén

Az idei esztendőben is közös sétával hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem támogatására és a szűrővizsgálatok fontosságára október 1-jén. A szombat délelőtti esemény megnyitója 10 órakor kezdődik az Országalmánál, ahol a résztvevők megkapják a szimbolikus rózsaszín léggömböket. A séta végén az Országalmánál felállított sátrakban szakemberek adnak tanácsot a mellrákkal és a mell önvizsgálatával kapcsolatban.

Bővebben...

 

Kiss Mária Éva vehette át az idei Aranylámpás díjat

Ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és sor került az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át.

Bővebben...

 

       

 

Östör Annamária

Székesfehérvár tanácsnoka

Öreghegy és Csala képviselője

 

szakterület: egészségügy, sport

12. választókerület