Ülésezett a Reformáció Emlékévének fehérvári bizottsága

Ülésezett az egyetemes reformáció 500. évfordulója és a magyar reformáció öröksége megünneplésének szervezésére alakult székesfehérvári bizottság. Az emlékév városi programjairól a református, az evangélikus és a baptista egyházközség a római katolikus egyházmegye és a városi önkormányzat delegáltjai tanácskoztak Kovács Béla Sándor elnök vezetésével.

 
 

Folytatódik a reformáció 500. évfordulójára tervezett emlékév helyi eseményeinek előkészítése Székesfehérváron. Keddi ülésén a koordinációt végző bizottság első olvasatban elfogadta a programjavaslatot, amelyben többek között szerepel egyháztörténeti „óriáskönyv” kiállítása, iparművészeti tárlat, irodalmi kávéházi esték szervezése és nagyszabású evangelizációs esemény is. Az emlékév helyi, ünnepélyes megnyitója 2017 januárjában, az immár hagyományos ökumenikus imahét után lesz.

A reformáció emlékévét előkészítő székesfehérvári bizottságot az önkormányzat közgyűlése hozta létre az a magyar reformáció örökségének méltó megünneplése érdekében. A bizottságban a Székesfehérvári Református és az Evangélikus Egyházközség, valamint a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet két-két fővel, a Katolikus Egyház pedig egy fővel képviselteti magát, elnökül dr. Kovács Béla Sándort, a Közgyűlés Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának elnökét választották, dr. Csurgai Horváth Józsefet, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatóját pedig tagként delegálták.

Az Önkormányzat intézményei, társaságai szaktudásával és anyagi forrás biztosításával is támogatja a programok megvalósítását. Az országos programokról a www.ref500.hu oldalon és az emlékév Facebook-oldalán is lehet tájékozódni. A bizottság várhatóan két hét múlva tartja következő ülését.
 
Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

kbs

 

dr. Kovács Béla Sándor

Székesfehérvár
2. választókerület képviselője,

Jogi Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke