Európa egyik legnagyobb szakvásárává fejlődött a fehérvári méhésztalálkozó

Európa egyik legnagyobb méhészeti vásárát rendezték meg szombaton Fehérváron, a Videoton Oktatási Központ területén. Az Országos Méhésztalálkozón és Vásáron több mint 100 cég, köztük számos külföldi kiállító vett részt. Az idén első alkalommal színesítette a rendezvényt a mézkirálynők találkozója.

 
 

 

A Videoton Oktatási Központ Sportcsarnokában idén 28. alkalommal rendezték meg az Országos Méhésztalálkozót és Vásárt . Közel 140 eszköz árus jött el, szinte minden jelentősebb forgalmazó és gyártó képviseltette magát Magyarországról és a környező országokból. Első alkalommal az elmúlt években megválasztott mézkirálynők találkozójára is sor került. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát Horváth Miklós Csaba, a a Gazdasági Szakbizottság elnöke képviselte a rendezvényen.
Az ünnepélyes megnyitón Mészáros László, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a rendezvény jelentőségét méltatva elmondta, óriási kitartásra vall, hogy 28. alkalommal rendezik meg a fehérvári vásárt. „Egy dinamikusan fejlődő méhészeti szakágazatnak szüksége van elméleti ismeretekre és azokra a technikai eszközökre is, amivel kiváltható a fizikai munka. De szükség van arra is, hogy találkozzunk és beszélgessünk egymással.” – emelte ki az OMME elnöke.
Az elmúlt hetek fejleménye, hogy a szakmának jelentős lépést sikerült tennie a hatékonyabb mézellenőrzésért. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület együttműködési megállapodást kötött, ennek részeként ellenőrzési és egyéb szakmai célokat határoznak meg közösen. Az egyesület mintegy kétszáz mézmintát vizsgáltat meg évente. A hitelesség miatt a termékvásárlás, majd laborba küldés eddig közjegyző jelenlétében zajlott, mostantól hatósági szakember szavatolja a vizsgálat hitelességét.

A hazai méhészek szeretnék elérni, hogy az egész unióban megváltoztassák a mézek jelölésére vonatkozó szabályt, és a mostani, EU-s és EU-n kívüli mézek keverékéről szóló felirat helyett több információ szerepeljen a címkéken. A többi között kötelező legyen feltüntetni a pontos származási helyet vagy helyeket, keverék esetén pedig ezek arányát, akkor is, ha csak pár százalékról van szó.
Az Európai Unió éves mézfogyasztása mintegy 450 ezer tonna, amelyből 200-210 ezer tonna az import. Itthon évente 15–25 ezer tonna között ingadozik a mézhozam, a megtermelt mennyiség csaknem háromnegyedét külföldön értékesítik. Az egy főre jutó hazai mézfogyasztás a 2010-ben mért 30 dekagrammról mostanra 70 dekagrammra emelkedett.
 
KÉPGALÉRIA a méhésztalálkozóról
Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Horváth Miklós Csaba

Székesfehérvár tanácsnoka,

Öreghegy és Kisfalud képviselője

 

szakterület: városfejlesztés, városüzemeltetés, Saára Gyula program

13. választókerület