Kész tervek az EU-s pályázatokhoz - hatalmas csapadékcsatorna épül Fehérváron

Tavaly több mint 420 millió forintot költött Székesfehérvár a vízközművek felújítási munkálataira, idén pedig az egymilliárd forintot is meghaladja a csapadékvíz elvezetési problémák megoldására tervezett fejlesztési forrás. A város ma két nagy csapadékvíz elvezető csatorna megépítésére nyújt be pályázatot, ami a vezér utcák és a felsőváros csapadékvíz problémáin segít, továbbá tehermentesíti azt, a belvároson át húzódó régi csatornát is, mely nagy esők esetén az Olaj utca, Széna tér környékén okoz problémát.

 

Székesfehérváron összesen 191 km hosszú zárt csapadékcsatorna hálózat található. A nagy főgyűjtő vezeték, mely a Videotontól a Berényi úton lefelé (A-6-0) a Széna téren és Rákóczi úton (J-0-0) keresztül éri el a Várkörutat olyannyira túlterhelt nagy esők idején, hogy a víz esetenként problémát okoz a Széna tér környékén. Az esővíz a Várkörútról tovább haladva, - kikerülve a Budai-Palotai kereszteződést - az Esze Tamás utca alatt jut el a Balatoni útra, ahonnan a Jancsár árkon keresztül folyik a Gajába.

A jelenleg túlterhelt gyűjtő vezetéket is tehermentesíti a Berényi út - Csutora utca kereszteződésétől tervezett nagy átmérőjű csapadék csatorna. Ezt a végpontot kell összekötni a Zámolyi úti körforgalom alatti nagy csatornával, hivatalos nevén az A-0-0 főgyűjtővel. A fejlesztés azon túl, hogy megoldja a vezér utcák és a Felsőváros esővíz elvezetését az útfelújítások folytatása miatt is fontos.

A Zámoly utcai körforgalom alatt kezdődő hatalmas vezeték (A-0-0) a Mészöly Géza utca alatt haladva a Varga csatornába juttatja az esővizet, mely szintén a Gajába folyik. Ezt a vezetéket kell összekötni a Berényi úti A-6-0 csatornával.
Az új csapadékcsatorna a Berényi úttól a Csutora és Koppány utcákon keresztül, önkormányzati telkeken ér ki a Zámoly utcai körforgalomnál található jelenlegi végponthoz. A csatorna olyan nagy lesz, hogy szinte sétálni is lehet majd benne. Az építkezés alatt rengeteg közműkiváltást is meg kell oldania a kivitelezőnek, hiszen hatalmas, 1650mm átmérőjű gyűjtővezetéket kell építeni a föld alatt.

Égi Tamás alpolgármester és Laczi Péter a Városüzemeltetési és Közműellátási Iroda vezetője azt is hangsúlyozták a fejlesztésről szóló sajtótájékoztatón, hogy az útfelújítások folytatása miatt is nagy fontossággal bír a csapadékvíz elvezetés infrastruktúrájának kiépítése. Többek között a Berényi út felújtásának folytatása is a hatalmas vezeték megépítése után kezdődhet el.
A fejlesztési források előteremtése kapcsán Égi Tamás alpolgármester elmondta, hogy a 2014-20-as EU-s pályázatok között minden városnak van egy olyan kerete, amiket a települések szükségletei határoznak meg. Megjelentek az első felhívások és a városi infrastruktúrafejlesztési pályázat megegyezik Fehérvár terveivel. A fejlesztési pályázatra a Polgármesteri Hivatal már egy éve készül: most két pályázatot nyújt be a város, melyek csapadékvíz elvezetésről szólnak. „Hosszú évek óta megoldatlan több területen a csapadékvíz elvezetés a városban, ami nagyobb esőknél jól látható. A Felsőváros, a vezér utcák csapadékvíz elvezetése miatt pedig útfelújításokat nem lehetett végrehajtani. A város közel egymilliárd forintos pályázati forrással indítja a csapadékvíz csatorna fejlesztési programot, melyre a 2016-os költségvetésben további 110 millió forintot saját forrásból költ a város önkormányzata.”

A fejlesztés a Gugásvülgyi záportározó (hétköznapi nevén a kubik gödör) leeresztő csatornáját is érinti, mely a Wass Albert közön keresztül, a Comenius iskola területén át jut el az új csatornába. A jelenlegi vezeték olyan rossz állapotban van, hogy szükség esetén nehéz a tározó leeresztése. A kép a Pörös utca Wass Albert köz kereszteződéséből készült, a háttérben látható fehér autó a Szent Flórián körúton közlekedik.
Laczi Péter irodavezető elmondta, hogy a Zámoly úti körforgalomtól a Koppány utca Kertalja utca kereszteződésig, 250 méter hosszan egy 1600 mm átmérőjű vezeték épül, amibe bekötik a Zámoly utcai árkot, a Kertalja árkot és a Kertalja utca csapadékvizét is. Erre a rendszerre csatlakozik a Gugásvölgyi záportározó (A-3-0) vezetéke, ami nagyon rossz állapotú.

A fejlesztés további része Varga csatornának a teljes kiburkolása is, hogy több vizet lehessen ezen keresztül elvezetni a Gaja patakba. Ez utóbbi program része a Jankovics utca és a Tobak utca átkötő híd szerkezetének elkészítése is, mely jelentősen tehermentesíti majd a Mészöly Géza utca Palotai út kereszteződést és környékét a forgalomtól.
 
Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Égi Tamás

Székesfehérvár alpolgármestere, Városközpont, Belváros képviselője

 

szakterület: költségvetés, gazdasági ügyek

1. választókerület