Idén is gyertyagyújtással kezdődik a Vízivárosi Advent

Ebben az évben is összefogtak a testvérkörzetek, hogy advent heteiben a Vízivárosi Általános Iskola hétvégenként ünnepváró hangulattal teljen meg. Az egykori történelmi Vízivárost alkotó területek – a 3., 4., 10. és 11. számú választókörzetek önkormányzati képviselői kezdeményezték a négyhetes programsorozatot, amely szombatonként 15 és 20 óra között zajlik majd. Az első vízivárosi programra november 28-án, szombaton 15 órától a Vízivárosi Általános Iskola aulájában várják az érdeklődőket.

Bővebben...

 

Megszépült az emlékkereszt környéke a Budai - Kisteleki - Lehel utca sarkán

A Krisztus Király Napokra készülve ismét megszépítették a Budai út – Kisteleki utca – Lehel utca kereszteződésében található katolikus keresztet és annak környékét. A programon részt vett Deák Lajosné, a körzet önkormányzati képviselője, akinek az Egyházközség önkéntesei, valamint a Gaja Környezetvédő Egyesület tagjai segítettek a terület rendbetételében.

Bővebben...

 

Jubilál a Gyöngyvirág Óvoda - 40. születésnapját ünnepli a volt Vidi Ovi

Jeles esemény volt pénteken délelőtt a Gyöngyvirág Óvodában. Az intézmény negyvenéves fennállása alkalmából gyerekek, szülők, óvónők, dajkák, intézmény- és városvezetők ünnepeltek együtt. A rendezvény megható pillanatai közé tartozott, amikor felidézték az óvoda elmúlt negyven évének kiemelkedő korszakait.

Bővebben...

 

FEHÉRVÁRI DÍJAK A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT VERSENYEN

Az idei évben a Virágos Magyarországért versenyen díjat vehetett át a fehérvári Gyöngyvirág Óvoda, amelynek környezettudatos pedagógiai programja mintegy másfél évtizedre nyúlik vissza. Nem ez volt az egyetlen fehérvári vonatkozású elismerés, hiszen a versenyen Székesfehérvár városa a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége díját is elvitte, amellyel a fenntarthatóság irányába tett erőfeszítéseket ismerték el.

Bővebben...

 

FILM, ZENE ÉS GASZTRONÓMIA IS SZEREPEL A HORVÁT KULTURÁLIS HÉT PROGRAMJAI KÖZÖTT

Ötnapos programsorozattal mutatják be színes kultúrájukat a Magyarországon élő horvátok. A filmművészettől a gasztronómiáig számos területbe nyerhetünk bepillantást október 26-a és 30-a között, Székesfehérváron. A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Kulturális Hét programjai ingyenesen látogathatók.

Bővebben...

 

EGY CSEPP FIGYELEM - DIABETES NAP A GYÖNGYVIRÁG ÓVODÁBAN

Egészséghetet tartottak a Gyöngyvirág Óvodában, ahol a pénteki napon az Egy Csepp Figyelem Alapítvány óvódapedagógusok számára kidolgozott, fél napos, ingyenes továbbképzést tartott, melyen a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra, készítették fel az óvónőket.

Bővebben...

 

KÚTAVATÓ ÜNNEPSÉGGEL KEZDŐDÖTT AZ ÖKO-HÉT A HÉTVEZÉR ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

Az örökös ökoiskolában már hagyománynak számítanak a környezet és egészségtudatos rendezvények. A projekthét keretében felavatták az Alcoa Alapítvány támogatásával épített ivókutakat és az egész iskolát megmozgató, és az iskolán túlmutató programok is zajlanak. Az iskola gondolt az alsósokra és a felsősökre egyaránt, így minden korosztály érdeklődéséhez igazítottak eseményeket.

Bővebben...

 

TÖBB SZÁZAN VETTEK RÉSZT AZ V. ASZALVÖLGYI FOCI KUPÁN

Hat székesfehérvári általános iskola fiataljai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Foci Kupára. A sportos családi rendezvényen a több mint száz ifjú focista mellett az őket kísérő szülőket, nagyszülőket és minden érdeklődőt tartalmas programkínálattal vártak a szervezők a meccsek idejére. A mérkőzések alatt kézműves foglalkozásokkal, nyugdíjasoknak szóló sportolási lehetőségekkel, valamint ingyenes szűrővizsgálatokkal is készültek a szervezők.

Bővebben...

 

ÚJ JÁRDASZAKASZOK ÉS INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSEK A 11. SZÁMÚ VÁLASZTÓKÖRZETBEN

Járda- és csatorna-felújítások, akadálymentesítés, valamint az Ybl-program keretében több intézményi felújítás is zajlott idén a 11. számú választókörzetben. Az elmúlt hónapokban elvégzett munkálatokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő számolt be. A szerdai sajtótájékoztatót a Papagáj-telepen tartották, hiszen a lakossági igények alapján ott is több fejlesztésre kerül sor.

Bővebben...

 

A BRIDZS HÍD SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS GYULAFEHÉRVÁR KÖZÖTT

Több éve ápol kiváló kapcsolatot egymással a gyulafehérvári Alba Iulia Bridge Club és a Székesfehérvári Bridge Club. Ezt kiválóan bizonyítja, hogy az elmúlt évek során több alkalommal is meghívták a székesfehérvári csoportot Gyulafehérvárra. A kedves gesztust viszonozva az idei évben városunkba invitálták az Alba Iulia Bridge Clubot, amely a Velencén megrendezett háromnapos versenyen vesz részt. A négyfős delegációt pénteken délelőtt fogadták a Városházán.

Bővebben...

 

       

 

Deák Lajosné

11. választókerület képviselője