Fergeteges gálaműsort adtak az Albások a tánc világnapján

Négy évtizede már, hogy Fehérvár az Alba Regia Táncegyüttessel ünnepli a tánc világnapját. Vasárnap egy új, fergeteges gálaműsorral rukkoltak elő az Albások a Vörösmarty Színházban. A gálán részt vett Székesfehérvár polgármestere is, aki tapsot kért annak a két táncosnak, akik annak ellenére is vállalták, hogy szórakoztatják a közönséget, hogy hétfőn érettségiznek.

Az Alba Regia Táncegyüttes évente megújuló műsorral készül a tánc világnapjára és tölti meg a jeles alkalomból a Vörösmarty Színházat. Az gálán a hagyományokhoz híven minden korosztály szerepelt. Majoros Róbert „Padkaporos bál” elnevezésű koreográfiájával indult a program, de bodrogközi, somogyi, Küküllő menti férfitáncok is bekerültek a felnőtt együttes előadásába. A muzsikát a táncegyüttes kísérője, a Galiba zenekar húzta.
A felnőtt csoport mellett közreműködött az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja, akiktől a felvidéki Magyarbőd település tánclépéseit leshették el a résztvevők. A múltat a fiatalabb generáció idézte meg Fitos Dezső és Kocsis Enikő Vajdaszentiványi táncok című koreográfiájával, valamint az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja felcsíki táncokat mutatott be.

A gálán részt vett Székesfehérvár polgármestere is, dr. Cser-Palkovics András Anyák napja alkalmából külön köszöntötte az Édesanyákat, nagymamákat. Mint mondta, mindig nagy megtiszteltetés a Tánc világnapja alkalmából rendezett programon felszólalni, hiszen ilyenkor nemcsak a táncot, hanem a fehérvári tánckultúrát is méltatjuk. „A város múltja, jelene és jövője sem képzelhető el enélkül - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma is két előadásra került sor teltházzal itt, a Vörösmarty Színházban. Bár most itt díjak átadására kerül sor, de a táncosokat ismerve számukra a legnagyobb pozitív visszajelzés éppen a közönség szeretete és tapsa, mint ahogy nekünk is lehetőség ez a gála, hogy megköszönjük nekik az év sok-sok rendezvényét, eseményét, amelyekhez Székesfehérváron sok szép hagyomány kötődik, és amelyekre ebben az esztendőben is sor kerül majd – ennek egyik kiemelkedő pontja a Királyi Napok augusztus 11. és 20. között.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki végezetül egy rendhagyó kéréssel fordult a közönséghez. Tapsot kért annak a két táncosnak, akik annak ellenére is vállalták, hogy szórakoztatják a közönséget, hogy hétfőn érettségiznek. A taps rajtuk keresztül valamennyi, vizsga előtt álló fiatalnak is szólt.

Ezt követően Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnökének vezetésével köszöntötték a jubiláló táncosokat, és a tagok idén is megválasztották egymás közül az Év táncosát fiú és lány kategóriában – ezeket az elismeréseket is vasárnap este adták át.
 
Forrás: www.szekesfehervar.hu

 

       

 

Cser-Palkovics András

Székesfehérvár polgármestere